A kezek megfagytak és az ízületek fájnak. Befagyott váll szindróma – a szűnni nem akaró vállfájdalom oka

Hová tűnt a katonatiszt - avagy a nagy háború apró csodái - az idő harcokat újráz-II.

Hogyan történik a barlangok kutatása A barlangkutatás többnyire akkor kezdődik, amikor odahaza a térkép fölé hajolva azon gondolkodunk, hogy egy bizonyos területen, amelyet talán még be sem jártunk, egyáltalán lehetnek-e barlangok, és ha vannak, vajon milyen jellegűek, milyen kiterjedésűek?

Igazi barlangkutató munkájának éppen egyik legérdekesebb szakasza ez az előkészítő munka, ez az elmélkedés a térkép felett, amikor az apró részleteket szervesen összefüggő egységgé építjük, hogy kutatási tervünket logikus következtetésekre alapítsuk. Mint már említettük, barlangok minden vízben oldódó kőzetben létrejöhetnek, de igazán nagyméretű barlangrendszerek, föld alatti vízfolyások csak olyan kőzetben képződnek, amelyik málladék nélkül oldódik.

Ilyen a földtörténeti középkor, a triász, a jura vagy a kréta kor tengereiből lerakódott mészkő. Ahol a földtani térkép ilyen kőzetet tüntet fel, ott barlangot is találunk.

fájdalom az ízület tapintásakor

Vannak fiatalabb, harmadkori tengerekből vagy édesvízből lerakódott mészkőben képződött barlangok is, ám ezek általában kisebbek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy tudományos szempontból kevésbé értékesek lennének. A legtöbb térkép sajnos nem tünteti fel a barlangok nyílásait, de az előbb elmondottak alapján következtethetünk azokra a területekre, ahol barlangok egyáltalán lehetségesek. Ha a térkép nagy kiterjedésű mészkő-fennsíkot ábrázol, akkor nagy biztonsággal számíthatunk arra, hogy a fennsíkon számos zsomboly nyílik, a hegy lábánál pedig bővizű karsztforrások fakadnak.

Az is valószínű, hogy e források felett többé-kevésbé eltömődött régi barlangnyílások vannak, amelyek e források magasabb szintekhez tartozó járataiba vezetnek. Igen könnyen következtethetünk nagy barlanghálózatokra, föld alatti folyókra, patakokra, ha a klasszikus Karszt Jugoszláviától Görögországig terjedő térképét tanulmányozzuk. Így pl. Másutt meg, sok-sok kilométernyire ettől a helytől hasonló vastagságú, esetleg még vastagabb vonal kezdődik, és beletorkollik egy másik folyóba vagy a tengerbe.

Ilyenkor lelki szemünkkel valósággal látjuk a dübörgő, vízesésről vízesésre zúgó alvilági folyót rejtő barlangot a víznyelőtől a forráskapuig. Ha a földtani térkép szerint a felszíni vízfolyás nem karsztosodó kőzetből épített területről érkezik, tehát nagy mennyiségű hordalékot is szállít, akkor biztosak lehetünk abban, hogy az eltűnt patak nemcsak szűk hasadékokban töri át az útjában álló mészkőtömeget, hanem hordaléka segítségével tágas üregeket váj abban.

Ha a megfelelő előkészületek után végre kimentünk a színhelyre, aránylag a legveszélytelenebb és legkevesebb felszerelést igénylő a munkánk akkor, ha vízszintes, száraz barlangot akarunk bejárni.

Sokan a barlangkutatás legnagyobb veszélyét abban látják, hogy a kutató az ismeretlen helyen eltévedhet, és azt képzelik, hogy a kutatók a bonyolult, labirintus-szerű barlangokban valamilyen Ariadne-fonalával védekeznek az eltévedés ellen.

Nincsen tudomásom arról, hogy gyakorlott kutató akár egy olyan barlangban is komolyabban eltévedt volna, amelyet első ízben járt be, - pedig nem a kezek megfagytak és az ízületek fájnak használni fonalat, sem Ariadne-fonalat, sem másfélét.

Az eltévedés ellen a legjobb védekezés az, ha mindjárt az első utunk alkalmával térképvázlatot készítünk a barlangról, amelyet bejártunk, mert ilyenkor kénytelenek vagyunk minden termet, minden elágazást alaposan megfigyelni, minden jellegzetesebb ismertetőjelet agyunkba vésni.

Kessler Hubert:

Természetesen az ilyen vázlatot iránytű segítségével kell elkészíteni, enélkül céltalan munkát végzünk, hiszen a barlangban már néhány forduló után teljesen elveszítjük irányérzékünket, és még a legjobb tájékozódóképességgel rendelkező kutató sem képes az északi irányt iránytű nélkül meghatározni egy először bejárt barlangban.

A távolságokat ilyen első alkalommal készített vázlathoz lépésekben adjuk meg. Az így szerkesztett sokszögoldal sarokpontjait néhány egymásra rakott kővel, kis koromfolttal vagy karbidlámpánk kampójával bekarcolt kereszttel jelölhetjük meg. Egészen bonyolult, nagy kiterjedésű barlangrendszerek feltárásánál, mint amilyen pl. Ha nincsen alkalmunk vagy időnk arra, hogy térképvázlatot készítsünk, akkor a legjobban úgy védekezhetünk az eltévedés ellen, ha minél többször visszafelé is nézünk, és jól emlékezetünkbe véssük a jellegzetes elágazások képét, miközben lámpánkkal visszafelé is megvilágítjuk azokat.

Fagyási sérülések tünetei és kezelése - HáziPatika

Erre azért van nagy szükség, mert gyakran annyira másnak látjuk a barlang képét előremenet, hogy visszafelé nem ismerünk rá. Ennek egyik oka a megváltozott világítási hatás. Persze szöges bakancsunk nyoma is vezet bennünket. Elágazásoknál zsíroskrétával vagy lámpánk lángjával kis, kifelé mutató nyilakat rajzolhatunk a sziklafalakra.

Gyakran hálásak lehetünk még néhány elszórt papírdarabkának is. A száraz, vízszintes barlangok is rejthetnek veszélyeket, ha sziklaomlásos szakaszaik vannak. Ilyen barlangban az egymásra borult, összeékelődött sziklatömbök között maradt hézagokban kell a legnagyobb óvatossággal közlekednünk. Előbb mindig meg kell néznünk, hogy mi tartja azt a sziklát, amelyre rá akarunk lépni, vagy amibe kapaszkodni szeretnénk. Lehetséges, hogy egy nagyobb szikla évszázadok vagy évezredek óta megáll teljesen labilis egyensúlyi helyzetben, ám testünk súlya elegendő lehet ennek az állapotnak a megbontásához.

Fagyási sérülések tünetei és kezelése

Egy másik, néha csak kellemetlen, de gyakran veszélyessé is válható akadályt jelentenek azok a rendkívül szűk barlangszakaszok, amelyekben csak hasonkúszva haladhatunk előre. Néha annyira összeszűkülnek, hogy csak úgy férünk keresztül rajtuk a vállunkkal, hogy két karunkat előrenyújtjuk, de mellünk vagy medencénk még így is beszorulhat. Ha visszafelé iparkodunk, akkor ruházatunk gyűrődhet össze úgy, hogy teljesen lehetetlenné teszi a mozgásunkat.

Ezért szükséges az egybeszabott, zsebnélküli védőruha viselése barlangkutatás közben. Igen kellemetlen, sőt veszélyes helyzetet teremthet az is, ha ilyen szűk szakaszban, amelyben éppen hogy elférünk, a karbidlámpát magunk előtt tolva a lámpa lángja olyan közel kerül az arcunkhoz, hogy egy nagyobb szusszantással elfújhatjuk. Ilyenkor újból nem tudjuk meggyújtani, mert nem tudunk a gyufáért a zsebünkbe nyúlni.

Az örök éjszaka világában

A mérges acetiléngáz közben állandóan áramlik a lámpából, ez végzetessé válhat, ha a járat vakon végződik és ezért nincsen légcseréje. Ilyen helyzetekben nagy hasznát látjuk annak, ha barlangruhánk felső vállrészébe gyufát tartó zsebet varratunk. Ezeket a szűk szakaszokat természetesen nem szabad olyannak elképzelnünk, hogy nyílegyenesen haladnak, sőt többnyire - rosszindulatúan - derékszögben vagy még élesebb szögben törnek meg, hogy közvetlenül utána a másik irányban kanyarodjanak el.

Ekkor persze lényeges, hogy a hátunkon, hasunkon, jobb- vagy baloldalt fekve kezdtük-e a kúszást. Ilyenkor a helyzetet a leggondosabban előre át kell gondolnunk, és még ha látszólag menthetetlenül beszorultunk is, akkor sem szabad hidegvérünket elvesztenünk, mert baj esetén ilyen helyzetekben teljesen magunkra vagyunk utalva, külső segítségre nem számíthatunk.

Maga a vékony testalkat még nem elegendő az ilyen szűk kúszójáratok okozta nehézségek leküzdésére, hanem a rendkívüli hajlékonyság és rugalmasság súlyos fájdalom a vállízületben esés után elengedhetetlen követelmény.

Lényegesen nagyobb fizikai igénybevételt, gyakorlottságot, és főleg több kutató összehangolt és önfeláldozó munkáját igényli a legveszélyesebb barlangok, a zsombolyok bejárása.

Ezek bejárásához néha már igen tekintélyes mennyiségű felszerelés, elsősorban kötelek és kötélhágcsók szükségesek, ezek odaszállítása a terepre, kezelése már egymagában is nagyobb kutatócsoport munkáját igényeli.

Mi a teendő, ha az ujjak ízületei fájnak: az okok és a kezelés

A zsombolyokba való leszálláshoz egyes esetekben kötélhágcsók helyett csörlőszerkezeteket használtak, ez kíméli ugyan a kutató erejét, de - különösen még új, ismeretlen barlang esetében - sokkal megbízhatatlanabb és veszélyesebb, mint a kötélhágcsó és a kötélbiztosítás. Nem minden zsomboly fala teljesen függőleges. Lehetnek ott nagyobb áthajlások, kiszögellések, amelyek útban vannak vagy a terhelt kötelet végzetessé válhatóan súrolják, koptatják.

A Gouffre de Pierre St.

Kessler Hubert: Az orok ejszaka vilagaban

Martin katasztrófáját, valamint a mentési munkák késleltetését is a csörlőszerkezet hiányosságai okozták. Bár fárasztóbb, de sokkal megbízhatóbb, biztonságosabb a kötélhágcsón való mászás.

a kezek megfagytak és az ízületek fájnak

Természetesen mindenkor kötélbiztosítással. Az olaszok minden esetben kötélhágcsók segítségével tárták fel a sok száz méter mélységű zsombolyaikat. Zsombolyokba való leereszkedésnél nagy veszélyt rejt magában az a tény, hogy a kötél a zsomboly nyílásánál valamely lazán beékelődött követ megindíthat, ez azután az ismert gyorsulási képlet szerint, az idő négyzetével arányosan fokozódó sebességgel veszi útját a mélységbe - az éppen ott tartózkodó kutató felé.

Elég csak egy mogyorónyi kődarabka legurulása, hogy 20 méteres szabad zuhanás után végzetessé váljon. Ezért a zsombolyokban elengedhetetlen az acélsisak nem éppen kényelmes, de hasznos viselete.

Az olaszok mély barlangjaik kutatásánál úgy csökkentették a lehulló kövek okozta veszélyt, hogy méterenként csapóajtókkal ellátott gerenda-födémet építettek be a zsombolyokba. Ilyen óvintézkedésekre azonban sajnos csak ritkán van lehetőség.

A kötélhágcsón való mászáshoz bizonyos gyakorlatot kell szerezni, mert kissé körülményesebb a szilárd, fából készült létrán való mászásnál. A lemászás kezdetén, amikor a hágcsó még nem függ szabadon a mélység felett, hanem szorosan a sziklához simul, nagyon nehéz ujjainkkal a sziklafalhoz tapadó fokokba kapaszkodni.

Ezért az első lépéseknél lábunkat jó mélyen helyezzük a fokba, annyira, hogy bakancsunk orrával a hágcsót a sziklától kissé eltávolítsuk.

A fagyási sérülések előfordulása

Ezzel elérjük, hogy az a fok sem fog túlságosan szorosan a sziklához tapadni, amelyikbe kapaszkodni akarunk. A derekunkra kötött biztosítókötelet fennmaradt társaink egyike vállán átvetve és kissé a kezek megfagytak és az ízületek fájnak tartva lassan engedi utánunk.

A fennmaradtak ilyenkor lehetőleg teljes csendben várják leszálló társuk utasításait, amelyek - különösen a nagyobb mélységből - már alig hallhatóan érkeznek a felszínre. A lassan, szótagoltan adott utasításokat azonban kellő figyelem mellett még méteres mélységből is meghallani.

Nagyobb mélységnél már nélkülözhetetlen a gégemikrofonos telefonösszeköttetés létesítése. Ha a hágcsó kezdeti szakaszán már túljutottunk és elértük a teljesen szabadon függő részt, akkor már kényelmesebben mászhatunk. Ilyenkor azonban egy másik kellemetlenség szokott jelentkezni, ezt azonban megfelelő mászótechnikával elkerülhetjük. Célszerű a hágcsót közrefogni a lábunkkal Ha ugyanis a kötélhágcsón úgy mászunk, mint valami szilárd létrán, akkor lábunkkal szinte eltoljuk a hágcsót függőleges helyzetéből, és ilyen esetben úgy érezzük, hogy hanyatt lógunk a mélység felett.

Súlyunk nagyobbik részét karjaink tartják, - ez idővel rendkívül fárasztó. Ezért célszerű a hágcsót közrefogni a lábakkal és sarkunkkal hol az egyik oldalra, hol a másik oldalra a fokok közé lépni. Kezünkkel is lehetőleg ne a hágcsó fokát, hanem a fokot tartó kötelet fogjuk meg, közvetlenül a fok felett. Ezzel csökkentjük a fok esetleges letörésével kapcsolatos veszélyt.

Tekintve, hogy ilyenkor mindkét kezünk elfoglalt, a világítást ne karbidlámpa, hanem egy, az acélsisakunkra erősített villanylámpa szolgáltassa.

Többnyire nem ismerjük előre a zsomboly teljes mélységét, nem tudjuk, milyen hosszúságú hágcsóra lesz szükségünk. Nem ajánlatos egyszerre az egész, rendelkezésünkre álló hágcsómennyiséget leereszteni, mert az, az itt-ott kiugró párkányokon, sziklafokokon fennakadhat, és szétcsomózhatatlan gomolyaggá válhat.

Mindez órákra megakaszthatja, sőt lehetetlenné teheti a kutatás folytatását. Ezért első ízben csak annyi hágcsót eresszünk le, amennyi ahhoz elegendő, hogy az első kutató valamilyen biztos helyen leállhasson, és azután utasításának megfelelően küldjük utána a többi hágcsót kötélen, összetekert állapotban. Előfordulhat, hogy nem rendelkezünk elegendő mennyiségű hágcsóval, ilyenkor a "ha rövid a kardod, toldd meg egy lépéssel" jelszó alapján kell eljárnunk, úgy ahogy pl.

gyors megoldás az osteochondrosisról

Erről a kutatóútról a könyv egy másik fejezetében részletesen beszámolok. Többnyire elegendő kötél szokott kéznél lenni, ezért az első kutató - természetesen felülről kellően biztosítva - addig mászik, ameddig a hágcsó leér, és igyekszik valahol a zsomboly oldalában többnyire található párkányon vagy fülkében leállni.

Azután a kötélhágcsót, amelyen lemászott, hosszú kötélen lejjebb engedik mindaddig, amíg az eleje a kutató elé nem ér, aki - miután a hágcsót tartó kötelet fönt megerősítették ugyanazon a hágcsón lemászik az újabb mélységbe. Ezt a "megtoldást" mindaddig ismételhetjük, ameddig a köteleinkből futja. Mi ezt a Vecsembükki-zsomboly első bejárásakor háromszor ismételtük meg, és így sikerült a kb. A felmászás után a kötélhágcsók visszahúzása rendszerint nehézséget okoz, mert a hágcsófokok gyakran beakadnak a sziklafalak egyenetlenségeibe.

Ennek elkerülésére ajánlatos a már nem használt alsó hágcsórészeket sűrű időközökben összegöngyölni és a felszínre felküldeni. Arra is vigyázzunk, hogy a biztosítókötél ne tekeredjen a hágcsó köré, ez teljesen szabadon függő hágcsószakaszokon könnyen előfordulhat. Felmászás közben sohase siessünk, hanem egyenletesen, szinte gépiesen kapaszkodjunk egyik fokról a másikra. A sietés, a kapkodás éppen annyira fárasztó, mint az ilyen mászás következtében szükségessé váló gyakori pihenés, illetve megállás a szabadon függő hágcsón, hiszen ilyenkor súlyunk nagy része karjainkon lóg.

Az állandó, egyenletes ütemben való lassú lépkedés kötőszöveti betegség szűrése is jó, mert így a biztosítókötelünket bevonó társunknak, aki a kötél bevonását hasonló ütemben végzi, alkalma van minden lépésünknél kissé segíteni bennünket. A kötélnek csak néhány a kezek megfagytak és az ízületek fájnak megfeszítése is minden emelkedésünknél lényegesen könnyíti a munkánkat. Ennek a segítésnek persze nem szabad odáig fajulnia, hogy társaink minden erejük megfeszítésével, még bordáink összeroppantása árán is ki akarjanak bennünket húzni.

A barlangkutatás legnehezebb, de legérdekesebb a kezek megfagytak és az ízületek fájnak tartozik, ha egy mély zsomboly aljára való érkezés után még a föld alatti patakot vagy folyót is követnünk kell. Pedig ilyenekkel birkóztak meg a Pireneusok és a Karszt feltárásának kezdetén a legkezdetlegesebb felszereléssel Martel, Schmidl, Putik, Perco és a barlangkutatás többi úttörői. Ha a körülmények megengedik, akkor a föld alatti vízfolyásokat lehetőleg alulról fölfelé, a vízfolyással szemben szokták bejárni, mert így a vízesések nem okozhatnak kellemetlen meglepetéseket.

A kutatók útját sokszor reménytelenül elzáró szifonok legyőzésének is több lehetősége van, ha alsó végükön kíséreljük meg az átjutást, mert itt esetleg módunkban van a vízszintet duzzasztó akadályok eltávolításával a kezek megfagytak és az ízületek fájnak vízállást annyira csökkenteni, hogy szerencsés esetben légrés keletkezzék a szifonban.

Az Aggteleki-barlangot a Domicától elzáró első szifonnál is úgy tudtunk kb. Ha azonban nincsen lehetőségünk arra, hogy a szifon vízszintjét valahogyan lesüllyesszük, akkor csak a búvárúszás segít. Ez régebben - minden segédeszköz nélkül - bizony sokszor nagyon kockázatos vállalkozás volt, aminek kellemességét egyáltalában nem fokozta a barlangok vizének fokos hőmérséklete. Szifonban, víz alatt, a kezek megfagytak és az ízületek fájnak sem lehet arról, hogy lássunk, hiába viszünk vízhatlan villanylámpát magunkkal.

A barlangi patakok alját mindig finom iszapréteg fedi, búvárkodás közben ezt feltétlenül felkavarjuk, a búvárúszás a szifonban ugyanis rendszerint nem is valódi úszás, hanem a a kezek megfagytak és az ízületek fájnak fenekén való víz alatti kúszássá szokott fajulni, és ezzel elkerülhetetlenül együtt jár a víz megzavarosodása.

Nagyon megszívlelendő tapasztalat, hogy csupasz testtel ne járjuk a barlangi vizeket, hanem mindig valamilyen védőruházatban, amelyen belül a víz az erős testmozgás következtében mégis valamennyire felmelegszik, és előbb-utóbb tűrhető hőmérséklet alakul ki körülöttünk.

Amikor a vízből kijövünk, természetesen nem szabad leülnünk, bármennyire is elfáradtunk volna, hanem folytatni kell a mozgást, vagy pedig át kell öltöznünk az előkészített száraz ruhába.

Az erős szeszesitallal való "belső" melegítés pillanatnyilag kellemes lehet, de csak átmeneti hatású.

Ma már a legújabb oxigénes légzőkészülékekben megbízható segédeszközöket találunk szifonkutatásokhoz. Ezekkel - bár minden veszélyt nem küszöbölnek ki - félóra hosszat tartózkodhatunk egy-egy alkalommal a víz a kezek megfagytak és az ízületek fájnak.

Ezeket a készülékeket természetesen csak ott alkalmazhatjuk, ahol elegendő helyünk van ahhoz, hogy az eléggé terjedelmes, háton hordozandó készülékkel a fennakadás veszélye nélkül elférjünk. A szifonok alatt való átúszás mindenképpen a barlangkutatás egyik legveszélyesebb feladata marad; ha lehetséges kerüljük el, és az ilyen kísérletek előtt mindig a legalaposabban keressük a szifonokat megkerülő, többnyire agyaggal, törmelékkel eltorlaszolt járatokat.

A vízvezető barlangokban végzett kutatómunkánál igen lényeges, hogy kutatásunk kezdetén alaposan tájékozódva legyünk a meteorológiai viszonyok felől, de lehetőleg még a kutatás közben is legyünk állandó kapcsolatban a külszínen levő társainkkal, akik a váratlan időjárás-változásról értesíthetnek bennünket.

A vízvezető barlangok legtöbbje ugyanis igen gyorsan megérzi a csapadékot, és néhány óra alatt katasztrofális mértékben megnövekedhet a barlangi vízfolyások vízhozama és vízállása. Ilyen esetben még szerencséről beszélhetünk akkor, ha néhány napos földalatti fogsággal "megússzuk" az áradást. A svájci Hölloch kutatóit tíz napig tartotta fogva egy előre nem látott barlangi árvíz. A Tantalhöhle kutatóit, mint látni fogjuk, a részükre szervezett meteorológiai szolgálat a rádió különadásai útján tájékoztatta többnapos kutatóútjuk alkalmával az időjárási a kezek megfagytak és az ízületek fájnak.

A külszínnel való telefon- vagy rádióösszeköttetés rendkívül nagymértékben növeli a kutatómunka biztonságát. A Karszt barlangjainak első kutatói még igen nehezen szállítható facsónakokkal járták a föld alatti patakokat, és ezek vízesésein kötelekkel leeresztették vagy felhúzták a ladikokat.

Később már bordákra feszített vízhatlan vászonból készített könnyebb csónakokon siklottak a földalatti folyók hátán. Ma már általánosan használják a felfújható gumitutajokat, melyek szállítása könnyű súlyuk miatt semmi nehézséggel sem jár. Legújabban már olyan gumiruhát is hordanak, amely a felfújható mentőövvel egybeszabott, és így a kutatót könnyen a víz felett tartja.

Befagyott váll szindróma

Az előbb vázoltak természetesen csak a legfontosabb barlangtípusoknál előálló feladatokat érintik, hiszen a felsoroltak kombinációjából a legváltozatosabb lehetőségek és feladatok adódhatnak, amelyek leküzdése mindenkor a kutató egyéni képességeitől, leleményességétől és a rendelkezésre álló felszerelés adta lehetőségek helyes kihasználásától függ. Mindenképpen a legfontosabb azonban a kutatócsoport minden tagjának egymásért való önfeláldozó helytállása, bajtársiassága és munkájuk tökéletes összehangoltsága.

A barlangkutatás legjobb előiskolája a turistaság, és a magasiskolája a hegymászás. A múltban és a jelenben is a legnehezebb barlangfeltáró munkát, amelyek a különböző tudományágak művelői előtt megnyitották az utat, a sportirányzatú turista- és hegymászó egyesületek tagjai végezték.

Többnyire azonban a tudományos kutatók maguk is kiváló sportemberek, hegymászók voltak.

Lehet, hogy érdekel